péntek, augusztus 04, 2017

"bunkó nyár"

Az előző lakók a pincében hagytak egy plusz hűtőt, ami igazán kedves volt tőlük, az óriás dinnyéket pl csak oda lehet benyomni, na meg amúgy is. Ma észrevettem, hogy beköltözött a hűtőbe egy pók - én nem hibáztatom.
Közkívánatra pedig íme a receptek: ez a citromos kocka, ez a Stahl-muffin, citromos-mákos kenyér, tejfölös-citromos süti, sütés nélküli citromos-túrós torta.
Szerintem mind nagyon egyszerű és tényleg finomak.

A sütikhez ugyan nem illik (bár bizonyos értelemben nagyon is), de a bunkó nyár miatt muszáj (meg mert szerintem baromi jó):




csütörtök, augusztus 03, 2017

Gotta light?

Egyébként meg tényleg elképesztő, hogy mit meg nem tehet az ember sorozatmesélés címén, ha úgy hívják, hogy David Lynch.


gasztro aka citrom őrület

Mivel fáradt és lusta dög vagyok, ezért rászoktam a képesblogra, de amúgy is megörökítettem volna ezt a fiaskóból született csodás eredményt, szóval: úgy nagyjából két hete a vágyott két citrom helyett sikerült két kiló (!) citromot rendelnem (online rendelés, én még így is szeretlek!), az eredmény pedig egy csomó süti és háromszáz plusz kiló lett, íme:

a citromok sorakoznak

           az első sütit a Velveten találtam, citromos kocka a becsületes neve, 
           szerintem ez lett a legfinomabb, könnyű, szuper nyári süti
A második egy citromos-mákos kenyér lett,
természetesen ez is finom volt, a citrom csodás mindenben



A harmadik egy Stahl-féle kicsit túlhókuszpókuszozott citromos muffin lett, tök jó, szó se róla






             Az utolsó pedig egy túrós-citromos sütés nélküli torta kekszes alappal,
finom az is, bár a kedvencem még mindig a citromos kocka


A legjobb amúgy Marcus - aki egyébként összesen egy morzsányi muffint evett, ő a fényevő a családban- felkiáltása volt, amikor már úgy képzeltem, hogy minden, de tényleg minden citromot felhasználtam: mama, még mindig rengeteg citrom van!


Nem baj, a limonádé életmentő ebben a gusztustalan melegben.


PS.: Na tessék, a fincsi joghurtos-citromosat egyszerűen kifelejtettem, még ilyet...itt van:


szerda, augusztus 02, 2017

WW*

Mióta valami rejtélyes okból kivonták kedvenc parfümömet a forgalomból, azóta folyamatosan új parfümöt keresek, de szomorú orral  szívvel arra a felismerésre jutottam, hogy majdnem minden parfüm alján érezni valami erős húsleves beütést, úgyhogy egyelőre Yves Rocher-s zöld teás cuccal vigasztalom magam, annak legalább nincs vasárnapi ebéd utószaga. 
Btw itt a kedvencem, gondolom állatira érdekel mindenkit (ja és ha valaki ismerne ehhez hasonló illatot, az sikoltson azonnal):

                             


         * White Whine

péntek, július 28, 2017

x

Valamelyik nap a trénerünk azon viccelődött - sőt, általában szeret ilyen példákat hozni, amikor pl a rendszerben kell gyakorolni -, hogy az ügyfélnek mondjuk nyugodtan azt, hogy go kill yourself, na most én értem (?), hogy ilyen kontextusban elvileg ez vicces (?), csak én nem annyira tudok nevetni az öngyilkosos tréfákon. 
Egyébként pont aznap, amikor ezt először elsütötte, el kellett végeznem egy online tréninget (van egy csomó ilyen kötelező szar), ahol arról beszéltek, hogy semmilyen nemre vagy bőrszínre vonatkozó tréfa nem megengedett és persze nem kacarászhatunk senkinek a bármilyen (vallási, etikai, hovatartozási stb) meggyőződésein. 
Hát, nem tudom, szerintem a go kill yourself az egy öngyilkos lányánál kimeríti az ízetlen tréfa fogalmát (amit isten tudja píszí nyelven hogy hívhatnak), persze nyilván nem álltam fel szólni, hogy lécci ne viccelődj ezzel, nekem rosszul esik; különben is mindig mimózának érzem magam, mert bármilyen öngyilkossággal kapcsolatos hírre, cikkre, olvasmányra úgy reagálok, hogy borsónyira zsugorodik a gyomrom és rosszullét kerülget.






PS.: Tudom, tudom, aki cinikusabb, meg semmi ilyesmi fájdalom nem érte, az biztos most néz értetlenül, hogy jaj, ugyan már, nem gondolja komolyan, nem kell odafigyelni. És igen, biztosan így van, csak hát mindenkinek megvannak a fájó pontjai, na nekem ez az egyik azt hiszem. 

furious anger vol.3425011789456

Mi történt az emberekkel?! Komolyan, annyira dühös lettem ma a buszon az úszótáborból* hazafelé, hogy majdnem elsírtam magam. 
Persze semmi extra, csak a szokásos szívás: busz tele emberrel, de még pont elég okés, mert van pár hely, ebből jó pár viszont hátrafelé néző ülés, amitől én rosszul vagyok és gyanítom, a gyerekeim is rosszul viselnék a kanyargást egy ilyenen ülve. 
Oké, levadászok két előrefelé néző ülést, az egyik az első sorban, a másik a másodikban. Busz elindul, gyerekek csetlenek-botlanak (nekem persze csendben füstöl az agyam, ráadásul mindkét kezemben van valami, tehát nem annyira tudok segíteni), majdnem orra esnek, Marcus végre leült, contained, ahogy Marci mondaná, Léna még botorkál a helyre, amire irányítgatom és basszus, nem fogjátok elhinni, épp odakúszna a szerencsétlen (közben persze a busz rángat mint egy őrült), amikor egy nő se szó, se beszéd, beelőzi, odapattan a székhez (de kábé úgy, hogy Léna fél feneke már rajta van az ülésen), fülhallgató és rágó be és le van szarva mindenki, úgy, jól, essen csak hanyatt az a béna gyerek, hát nem?! 
Oké, világos, nem kell körülugrálni a gyerekek miatt senkit (egyszer egy blogban azt olvastam, hogy terhes nőnek nem adom át a helyet, ő tehet az állapotáról - kár, hogy eszembe jutott, mindjárt füstölni kezd a fejem), de ez annyira elemi emberség, hogy ha látok két kicsi gyereket majdnem hanyatt esni, akkor valahogyan próbálok segíteni...vagy én vagyok a hülye, mert igazából az a normális, hogy leszarom, lelököm az ülésről kvázi?! Jézusom. Persze, értem én, hogy egy idealista barom vagyok, de annyira szeretnék némi kedvességet látni a világban, valamit, amitől nem akarok azonnal ergy másik bolygóra menekülni.
Hú, de kurva dühös lettem. Persze a Marcika mellett ülő nénire is, aki vígan végignézte a jelenetet, közben és utána undorral méregetett hol engem, hol a gyerekeket, jézusom, ilyenek a vétkes szemtanúk basszus, de mindegy, nem kezdtem balhézni (de cserébe majdnem agyvérzést kaptam), aztán pár megállóval később lett normálisabb helyünk, dehát tényleg azúristenit, szégyellje magát mindenki, aki így viselkedik. 
Annyi, de annyi tanulsága van számomra a terhességnek/gyereknevelésnek, hogy száz óra se lenne elég mindet felsorolni. 
És persze ilyenkor mindig vágyódva gondolok Amerikára**, amivel kapcsolatban ugye megy a seggfejezés, meg az amerikaiak alázása, hogy műkedvesek, hazugok, megjátsszák magukat, stb, de azért érdekes, hogy ott mindenki átadta a helyét mikor terhes voltam (pedig elég brutál alakok utaztak a buszokon, ott ugye súlyos autós kultúra van), segítettek cipelni a cuccom, vadidegenek elvittek volna kocsival kéretlenül a lakásunkig, szintén terhesen, mikor még nem volt kocsink (nem fogadtuk el persze, mert elég sok Criminal Minds epizódot láttunk már, de gyanítom, hogy tényleg hazavittek volna), mikor a boltban nem volt nálam bankkártya, akkor szépen megőrizték a cuccom sok-sok órán át (Olaszországban ugyanezért üvöltözni kezdett velem a pénztáros - és mindenki szerint az olaszok a fantasztikusak, haha), a szomszéd felajánlotta, hogy kivisz a reptérre, mikor meghalt az apukám, az ingatlanos lakásról lakásra hurcolt a saját kocsijában mikor Marci nélkül kellett sürgősen lakást néznem, egy pasi megállt segíteni nekünk, mikor lerobbant a kocsink, majd Marcit el is vitte valami szervizhez (mondjuk attól azért utólag beszartunk, mert elég sok Criminal Minds epizódot láttunk már), stbstb., nagyon sok ilyen történt, nekem ez szuper élményem volt akkor. 
Jaj, nem jó ez így, azt akarom, hogy mindenki legyen kedves MOST, gecinek lenni amúgy is olyan fárasztó. 















* mondjuk maga az  úszótábor is megérne egy ingerült posztot, de maradjunk annyiban, hogy jövőre ebbe a táborba biztos nem megyünk

** erre meg már megkaptam, hogy nagyképű bunkó vagyok, bár nem pontosan értem, hogy miért, de jó, ha valakinek ettől jobb lesz a napja, ám legyen. Mostanában tök rezignáltan megengedem bárkinek, hogy utáljon - ettől úgyis csak neki lesz rosszabb, nekem nem esik bántódásom.


PS.: De hogy igazságos legyek, elmesélem azért, hogy valamelyik nap viszont volt egy nagyon segítőkész néni a buszon, aki Marcikát pakolgatta kicsit, amíg én a busz másik részében billegtem Lénával, szóval szerencsére azért léteznek még kedves, mosolygós emberek is, ez nagyon szuper dolog. 

szerda, július 26, 2017

névnapi aji

Nem bírtam ellenállni a kísértésnek és megrendeltem a 'Hogyan lettem fordításból milliomos?' című, várhatóan korszakalkotó remekművet*. 
A baj csak az, hogy amikor megérkezett az e-mail a fizetéssel kapcsolatos tudnivalókról, akkor megláttam az írónő telephelyének békásmegyeri címét, na meg azt a szócskát, hogy kisadózó és ezek némileg elbizonytalanítottak a milliókat illetően. 






* igen, természetesen még mindig kacérkodom az egyetemmel, nem tudok letenni erről, hát ez van, engedjük ezt most el, belefáradtam az önbizonytalanságba és nem, nem akarok beszélni róla



péntek, július 21, 2017

csütörtök, július 20, 2017

kieg. az előzőhöz

Éjjel egyszer csak felriadtam és azon méláztam, hogy aki nem él párkapcsolatban és nincs még gyereke (vagy nem is akar gyereket, vagy nem lehet gyereke), az bizonyára ilyen pöffeszkedő családos gondolatnak ítéli az előbbieket, pedig ha valaki nem pöffeszkedő családos, na az tuti én vagyok. 
Szóval gondolkodtam kicsit és arra jutottam, hogy politikailag korrektnek kell lennem természetesen nem feltétlen a gyerek az, ami az embert mindenféle felismerések felé löki, hanem nyilván lehet ez valami más, valami egyéb felelősség, veszteség, speciális lelki gyakorlat, hirtelen megvilágosodás, stb.
A gyereket inkább csak azért mondtam, mert attól az élet valóban fenekestül felfordul és egyszerűen szükség is van a másképp gondolkodásra, hiszen máshogy nehéz lenne a szülői szerepet abszolválni, na meg persze az én életemet/személyiségemet a gyerekek változtatták meg elég markánsan.